Újrakezdés, átértelmezés
Néha ráfér az emberre, hogy megálljon a domb tetején és lenézzen onnan. Hogy lássa saját magát kívülről, sőt a kapcsolatait és a múltban elkövetett hibáit is. Vártam erre a pillanatra, hogy mikor lendít át valami vagy valaki a mély apátián, amibe önhibámból kerültem bele. És most felcsillant a remény.
Átlagos napjaim voltak. Elsősorban a munkakeresésre, a bulik tervezésére és a kapcsolataim építgetésére koncentráltam, csak épp azt nem vettem észre, hogy mi a hiba a gépezetben. Miért van az, hogy bármibe belekezdek, nem úgy sül el, ahogy gondoltam? És most megvilágosodtam. És már megint olyan embertől kaptam segítséget, aki nem is ismer, így kívülről szemlélte az eseményeket. Ez pedig az egyik legjobb barátnőm pasija volt, akiről eddig csak mende-mondákat hallottam. Na, de kezdjük az elején.
Munka. Sose kaptam még fizetést legális úton, és valószínűleg még egy ideig meg leszek rekedve. Miért is van ez? Erre magamtól jöttem rá a tévét nézni. A bátorság hiányzik belőlem. Az a valami, ami bizonyos értelemben megvan bennem, de sose gyakoroltam. Félek a kudarctól. Félek a felnőtt, tapasztalt emberekkel beszélni, mert tudom, hogy semmire nem vagyok jó. Mindig úgy gondoltam, én a magam főnöke leszek, vagy másokat fogok irányítani, mert abban jó vagyok. Mikor egy évig angolt tanítottam, igazán jól éreztem magam. Először persze nehéz volt a magabiztosságot és a felsőbbrendűséget sugározni, de aztán már beépült a személyiségembe. Az egykori tanítványom már külföldön él és dolgozik, és már a felsőfokú angol nyelvvizsgára készül. Igazán boldog voltam, mikor magántanárként annyit kerestem, hogy meg tudtam venni a százezer forintos laptopomat. Alárendeltnek lenni nem az én világom... de meg kell tanulnom idomulni és eltűrni mindent. Szeretem a pénzt, de ehhez alázat kell. Szóval, ha ezt gyakorlom, akkor elmondhatom, hogy mindent megtettem a siker érdekében. A McDonald's-al kell kezdenem.
A másik téma, ami mostanában foglalkoztat, az a vallás. Miért is olyan fontos ez sok ember számára és én miért nem tudok hinni valamiben? Azt hiszem, erre D döbbentett rám, vagy legalábbis ő hozta felszínre, mikor hitvitáztunk. (Azt hozzá kell tennem, hogy valláson és politikán nem érdemes vitatkozni, mert az igazi elkötelezetteket senki nem győzheti meg.) A következő nagyon szíven ütött, de szerintem ezt már leírtam: "Te nem utálsz minket?". Milyen dolog már ez alapján megítélni az embereket? És itt érünk el ahhoz a ponthoz, hogy elmondom 3 mondatban, miért az a véleményem, ami. Először is, mi értelme valláshoz kötni a hitet? Sokkal egyszerűbb lenne, ha volna egy egységes vallás és akkor nem lenne ennyi háború és gyűlölet. Én hiszek Istenben. Sokszor bizonyította már, hogy igenis vigyáz rám, és szeret. Mikor elütött az autó 10 évesen, és hazamentünk anyummal a kórházból (ahol elmondták, hogy csoda, hogy nem történt semmi bajom, mikor olyan erővel csapódtam fel a szélvédőre, mintha a harmadik emeletről estem volna le), leültem imádkozni. Én, aki addig még csak nem is tudtam semmit Istenről, ott sírtam két órán át az ágyamon és megköszöntem, hogy élek. Hogy lehetőséget adott nekem arra, hogy szeressek, hogy tegyek bármit is az emberekért, hogy legyek valaki. De az utóbbi időkben rájöttem, hogy a hitem erősebb, mint ahogy tűnik, mert nem járok templomba, meg semmi, viszont állandóan érzem, hogy Isten létezik. És itt jön a második tézisem: az ember nem lesz attól jobb, hogy hisz valakinek a létezésében. Aki a vallás nevében ölni képes, annak nincs joga abban hinni, hogy majd akkor mennybe kerül, mert ez banális. Nincs jó, vagy rossz ember, mert mindenki egy keverék, és mi döntjük el, melyik oldal uralkodik el rajtunk. Ez csak a mindennapunk kiegészítője lehet, de egyszál sapkában sem mész le a sarki boltba, ha nincs rajtad más. Ha van ruhád (vagyis életed, szerelemmel, barátsággal, szeretettel, bánattal, haraggal, mindennel együtt), akkor kedved szerint felvehetsz kiegészítőket, amiket mutogathatsz, hogy neked olyanjaid is vannak. De csak akkor működik jól, ha nem kell mutogatnod, mert belesimul az öltözékedbe. Ha a ruhád egy mackóalsó egy szakadt pólóval, veheted a kristályfülbevalódat, vagy vehetsz Apple telefont, akkor is mindenki tudni fogja, hogy ez csak egy álarc. Na, ilyen a testvérem és az apám is. Azt hiszik, élhetnek állat módjára, gyűlölve és bántva másokat, mert majd Isten úgyis magához vesz, hiszen eljárnak templomba és el is hiszik, hogy ettől jobbak. A hit tehát mindenkiben benne van, de nem szabad engedni, hogy az határozzon meg minket. Úgyhogy én sem fogom felvenni a szent álarcot, miközben ugyanilyen bűnös ember vagyok, mint voltam.
Kanyarodjunk vissza az eredeti koncepcióhoz. Tehát, bulik. Miért csinálom azt, hogy akár magamtól is elmennék szétcsapni magam? Miért van egyáltalán szükségem rá? Két nagyon egyszerű és egyetemes okom van erre, és majdnem elsírtam magam, mikor K (S barátja) súrolta ennek a felszínét. Az elsődleges motivációm a valakihez/valakikhez/valahová tartozás vágya. A magányosságom is ebből fakad. Vannak nekem barátaim (jók és kevésbé jók is), de mégsem elégít ki az ő jelenlétük, mert nagyon ritka. Az, hogy Facebookon beszélünk, az egy nagyon jó dolog, de az életben sokszor máshogy jönnek le a dolgok. Egy-egy mimika szétbassza az egészet. Mikor ültünk becsiccsentve még az egyetem épülete előtt kettesben S-el, és elkezdtünk belemélyedni a témákba, rájöttem, hogy én erre az érzésre vágyom. Nem kell nekem nyalni a seggemet, meg jópofizni. Elmondta, hogy mit tart bennem jónak és rossznak, és teljesen igaza van. Részegen mindenkinek előjön az igazi énje, nekem pedig lelepleződik az önmagammal való elégedetlenségem és a társhiányom. Most megismertem egy másik kis párocskát, és nagyon rendes volt tőlük, hogy ott aludhattunk mind az öten náluk. A barátnőm pasija pedig össze akart hozni egy igazán helyes sráccal, szóval lehet, hogy legközelebb ő is jön, aztán megismerkedhetünk. Nem igazán jöttek eddig össze az ilyen típusú próbálkozások, de hátha. :) A másik okom pedig az, hogy illuminált állapotban felerősödnek a kapcsolatépítési képességeim, mivel ellazulok és nem stresszelek. Azon kell dolgoznom, hogy pia nélkül is menjen.
Úgy érzem, kezd kiforrni az énem és szeretném magam olyan emberekkel körülvenni, akikre számíthatok. Szóval ezen fogok dolgozni, és öt év múlva megnézem, hol tartok a jellemfejlődésben.
