Felnőttségből ötös alá
Immár kiváló lelki állapotban tudok blogot írni, mert megszűnt a jegybeírás okozta stressz, szóval végre törődhetek a dolgaimmal. Sokminden összegyűlt bennem, ezek alapján vontam le a következő konzekvenciát: Nem minden az, ami látszik és azt hiszem, kezdek megérni.
Ma reggel be kellett mennem az egyetemre ügyet intézni. Miközben harmadjára tévedtem el a campus területén, egyszer csak valaki megérintette a vállamat. Egy fickó (valószínűleg román... mert nem idén barnult és elég közvetlen volt) valami autóról meg dollárról hadovált, nem igazán értettem. Akkor kezdett fura lenni, mikor felajánlott nekem 500 dollárt (!!!!), ha elkísérem őt meg a lányát a Kenézy kórházba. Szerencsére ilyen szituációkban nem vagyok gázos, úgyhogy visszautasítottam a pénzt. Meg amúgy is, én nem bízom meg senkiben, pláne nem ismeretlen cigányokban, szóval már menni készültem, amikor idaadta a névjegykártyáját, rámmosolygott és megköszönte a segítséget. Nem voltam számára túl hasznos, de elküldtem a főportára, hogy ott majd megmondják, mit csináljon. Büszke voltam magamra, hogy felnőtt ember módjára tudtam viselkedni, nem estem pánikba, hogy egy idegen pénzt ajánl (141 ezer forint!!!!!!!! WTF this shit) vagy segítséget kért.
Jah, igen a másik dolog. Mikor bekerültem az egyetemre közel egy évvel ezelőtt, azt mondták, bármikor szívesen segít nekem bárki, aki felnőtt, és ott dolgozik. Eddig csak rossz tapasztalataim voltak. Tavaly a DÖK-ösökkel gyűlt meg a bajom, aztán lehülyézett egy-két tanár meg egy portás, szóval nem igazán merek már odamenni senkihez, ha gondom van. Ma viszont meg kellett ezt szegjem kétszer is, mivel kedvesdrága szabadon válaszhatós tárgyas tanárom nem volt hajlandó beírni a vizsgajegyemet. Már a NEPTUN is baszogatott, hogy sürgősen intézkedjek, mert majd fizetnem kell ennyit meg annyit... úgyhogy én meg is tettem mindent. Írtam emailt (nem válaszolt), felkerestem a TO-t (nem mondtak semmit), a szakos segítőmeg (aki továbbküldött), aztán ma már a portástól kértem segítséget, de nem találtam meg a helyet, amit kerestem. Szóval vettem a bátorságot és felhívtam. Azt tudni kell rólam, hogy utálok telefonálni. Inkább személyesen meg üzenetben intézem el a dolgokat, mert félek beszélni. Nem tudom, mikor alakult ez ki, de így van. Egy hívásomba telt, és már is be volt írva a jegy. Újabb piros pont magamnak, mert hét ember nevében intézkedtem.
A harmadik dolog, amiben változtattam, a szórakozás. Szeretnék elmenni a VOLT-ra jövőre. Tudom, hogy a sátorozás nem az én világom... a bulizás meg az ismerkedés viszont igen. És az új Anna pont körbeszarja a hangyákat meg a pillanatnyi kényelmetlenségeket. Egy barátnőm és a legjobb barátom szintén megy, tehát ott a helyem. Bármibe is kerül, meg kell szereznünk az "első 1000 jegyek" egyikét. Pénteken végre Club7-ezünk, úgyhogy vigyázz, buli, mert jövünk és csúnyán szétcsapatjuk magunkat. Már túltettem magam azon a képtelen ötleten, hogy ott fogok összejönni valakivel. Nem, kicsit átgondoltam: a maximum a csók lesz és nagyon válogatni fogok, de nem külső, hanem IQ szint alapján. Találkozni akarok egy olyanfajta sráccal, mint a múltkor, de többre tartom magam annál, minthogy egyéjszakás kaland legyek. És ha nagyon szexelni akarnék, úgyis van rá egy vállalkozó szellemű alany. :))
