Válasz
Néhány napja már írtam egy "cikket". Úgy éreztem, szükségem van arra, hogy végre kiadjak magamból érzéseket, amik olyan sokáig bennem lappangtak. Azt gondoltam: "Ugyan, ki a fene olvasná el? Direkt a legalján van az egész oldalnak, ide csak a legkitartóbbak jutnak el." Aha, hát nekem pont van egy ilyen kitartó pasi az életemben.
Mégis nagyon meglepődtem, mikor kaptam az sms-t, hogy van valami a postalábámban. Közeleg a szülinapom, ezért valahol mégis csak számítottam köszöntésre, csak nem ilyen korán. Kaptam egy csokit, amit rohadtul nem érdemlek meg. De a csokinál sokkal többet jelentett az a levél, ami hozzá volt ragasztva. Bevallom, nagyon meghatódtam, pedig én nem vagyok az a típus. Neki mindig sikerül. Tehát ez az írásom neki szól (igazából mind, de ez most más).
Pontosan tudom, hogy vannak rossz szokásaim. Némelyeken nem tudok változtatni, mert ilyen a személyiségem. Például csavargatom a hajam, ha zavarban vagyok és nem tudok mit kezdeni a kezeimmel. Rágom a körmöm, mikor úgy érzem, túl nagy a stressz. Türelmetlen vagyok, mert sose tanultam türelmesnek lenni. Gyerekként egykének éreztem magam, pedig van egy nővérem, de sose voltunk jóban, tehát megpróbáltam egyedül megoldani a problémáimat. Az önzőség meg az "idegbetegség" viszont csak idővel alakult ki, amikor úgy éreztem, tényleg nem számíthatok a világon senkire. Talán így is volt, de mindig úgy éreztem, miért is kéne jófejnek lennem bárkivel? Meguntam mások céltáblája lenni, így megszületett az új énem, nagyjából a gimnáziummal egy időben. Azóta persze sokszor kritizáltak, hogy mekkora egy pöcs lettem. Igazuk van, meg nem is. Nem értheti bárki, hogy mit miért csinálok. Akinek meg nem tetszik, az úgyis lelép idővel. Megszoktam. Elveszítettem sok embert a viselkedésemmel, de talán jobb is így. A magam ura vagyok.
Ezektől függetlenül nem érzem magam rossz embernek. Sokkal rosszabbak is vannak nálam. Vegyünk néhány példát, akik mostanában előszeretettel keserítik meg az életemet. Apám... a szokásos. Most az a gondja, hogy nem mentem el a 2 éves öcsém születésnapjára, amit egy kertben tartottak. Naná, hogy nem. Mindenki tudja, hogy füves környezetben én meghalok. (Ez komoly!) Meg amúgy is.. ha már én vagyok a hálátlan kis szarcsimbók, nem mindegy, ha ráteszek még egy lapáttal? Sajnálom, de nem vagyok tökéletes. Sajnálom, hogy nem idomulok olyan emberekhez, akik csak azokat képesek elfogadni, akik hasonló elvekkel rendelkeznek. Aztán ott vannak a nagynénémék. Na, igen, ők egy totál más világ. Mindig is utáltam a szektásokat: elítélni másokat a vallásuk/ateizmusuk miatt, izolálva lenni a világtól. A legújabb probléma az, hogy felszedtem egy kis felesleget. Persze, ezt a magas labdát nem hagyhatták ki. Én hülye feltettem a Facebookra egy képet, amin ez látszik is, szóval elindult a pletykálás. Szerintük vagy beteg vagyok vagy terhes vagy szimplán dagadt. Kicsit sem esett rosszul, de tényleg. Tudom, 20 éves létemre nem kéne ilyen rosszmájúsággal foglalkoznom. Nekik meg nem kéne felnőtt létükre Facebook kép alapján ítélkezni.
Tehát az életem nem fenékig tejfel. Próbálok tárgyilagos maradni magammal szemben, és csak a jó dolgokkal foglalkozom. Tegnap anyum észrevette, hogy depressziós vagyok már hetek óta, úgyhogy meg akarja valósítani az egyik legnagyobb álmomat. Ez a depresszióm egyébként kétágú: sose voltam ennél motiváltabb, minden klappol a suliban és a barátokkal, lesz munkám (nyomdában fogok csomagolni) és hamarosan megyünk nyaralni; de igen, sokszor lehangolt vagyok. Valami hiányzik az életemből, amitől teljes lehetnék. És mi az amitől teljes egy ember élete? Egy társtól. És, ha már a szerelem nem nekem való most, rövidtávú kapcsolatból meg nem kérek, lesz egy előreláthatóan 16 éves kapcsolatom. Egy kutyával. Egyik ismerősünk kutyája vemhes, és hamarosan szül, az egyik kis tacskó-keverék tulajdonosa pedig én leszek. Amikor megtudtam, nem hittem el. Még most sem hiszem el. Másoknak lehet ez nem nagy cucc, de nekem ez egy hatalmas kihívás és hatalmas öröm. Anya úgy sem leszek mostanában... de gondviselő lehetek. :)
Köszönöm, hogy végigolvastad, tudom, kicsit hosszúra sikeredett, de felbuzdultam az írásod miatt. :)
A te Picurod
