Szóbeli kivégzés
Végre túl vagyok a legnehezebb vizsgáimon, és rengeteg tapasztalatot szereztem, ami a vizsgákat - és főleg a szóbeli számonkéréseket illeti.
Az írásbeli önmagában nem okoz gondot, ezért nem is szoktam rá annyit tanulni. Elvégre is, ott tippelni is lehet, meg rizsálni, meg hússzor átgondolni mindent. Általában jól is sikerülnek (4-5-ös), pláne nekem, aki ebből fogok megélni (terveim szerint). Igyekszem gyöngybetűkkel írni, és jó sokat (mert minél több, annál jobb). Bár vannak tanárok, akiknek az az elvárásuk, hogy egy elsőéves egyetemista olyan szinten teljesítsen, ahogy ők, és még a gondolatmenet is ugyanolyan legyen, de a legtöbben elégedettek velem.
A szóbeli az már más tészta. Érettségizéskor már tudtam, hogy nem fogom elérni a felvételi ponthatárt (ami 455 volt), tehát amolyan "leszarom"-stílusban készültem rá. Vagyis pont, hogy alig. Mégis mindenkit lenyűgöztem improvizációs képességemmel és álcázott laza stílusammal, így mindegyik vizsgámra ötöst kaptam. De ez most más volt. A tanár, akinél vizsgáztam, maximalista és sokat látott ember, tehát ő nem ad olyan könnyen ötöst. Maximalizmusa a tantárgyában merül ki, sok órát kellett várnunk és totál dekoncentrált volt, szóval agyunkra ment a barátnőimmel.
Mikor végre elkezdhettem kidolgozni a két tételt, hallgattam az előzőek feleletét. Olyan fogalmakat és kifejezéseket mondtak, hogy azért diplomát érdemelnének, erre totál leblokkoltam, szóval előfordult az, ami a legrosszabb rémálmaimban. Mégis magabiztonságot színlelve feleltem, de aztán minden kis szavamba belekötött, és ez teljesen leamortizált. Érdekes esettanulmányt írhatnék az arckifejezéseiből, meg persze abból, hogy egy egyetemi professzor hányféleképpen tudja porig alázni a diákokat. Az meg már igazán csak a hab a tortán, hogy érdekesnek találja a fogalomhasználatot (nem jó értelemben), miközben azt pont az ő jegyzetéből tanultam. Közepest kaptam, pedig sokat tanultam rá, szóval éljen az igazságosság!
De legalább levontam néhány konzekvenciát. Jobban utána kell néznem, hogy a tanárnak mi a mániája, és azokat fegyverként felhasználni. A másik, hogy inkább tudjak keveset, de nagyon biztosan, mint sokat, de kritizálható szinten. Tehát örülhet az a diák, aki egyetemi évei alatt megúsz egy ilyen szituációt, mert nekem örökké emlékezetes maradt - és nem jó értelemben.
~ Gevy
